1. Gyilkos

"Minden embernek vagy egy hobbija. Valakinek a festés, valakinek lovaglás vagy táncolás. Nekem az ölés. Tudom hogy ez bűntény.Meg se tudnám magyarázni hogy miért szeretem. Persze próbáltam leszoktatni róla magam de... ez nem olyan könnyű."

Az éjszaka közepén ébredtem. Lassan kikeltem az ágyamból és lesétáltam a konyhába.
- Miért nem tudok aludni? - mondogattam magamban miközben körbe-körbe járkáltam egy pohár vízzel a kezemben. Megcsörrent a telefonom. Nem tudtam ki lehet az aki fél kettőkor felhív. Felvettem.
- Sam! Át kell mennem! - hallottam a vonal túlsó végéről Madison hangját.
- Miért? Mi történt? - kérdeztem de addigra már letette a telefont.
Madisonnal már régóta barátok vagyunk. Mindig tökéletesen megbíztam benne de most bevallom, féltem. Pár napja látott kijönni a szomszéd házból egy véres baltával és hát... nem tudtam kimagyarázni magam. Ha nem lennénk barátok már börtönben ülnék. Pár perc telt el és kopogást hallottam. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Madison berohant a házba és látszott rajta hogy nagyon ideges.
- Szörnyű bűntudatom van de ez így nem mehet tovább Sam! - kezdte. - El kell mondanom a rendőrségnek! Ez egy bűn! Te embereket ölsz! Lehet hogy majd tudnak segíteni rajtad! Bocsáss meg de nem hallgathatok tovább! - hadarta.
- Hé! Azt hittem hogy bízhatok benned! - mondtam kétségbeesetten.
- Tudom. De te emberek életét veszed el! Veszélyes vagy!
- Szóval most bajba akarsz engem keverni? Mi barátok vagyunk! - mondtam miközben mérgesen belenéztem a szemébe.
- Te már nem vagy a barátom! Egy bűnöző vagy! Nem is tudom hogy miért nem vettem észre előbb! - mondta és elővette a telefonját a zsebéből.
- Meg ne próbáld! A végén még neked lesz bajod belőle! - fenyegettem meg.
Meg se hallotta amit mondtam. Elkezdte beütni a rendőrség számát a telefonjába. Ezt nem hagyhattam. Meg kellett védenem magam!
- Szóval így játszunk Madi? - kérdeztem vigyorogva majd elvettem tőle a telefont és hozzávágtam a falhoz.

- Nem fogod megúszni! - mondta és éppen kirohant volna az ajtón de már késő volt. Az első dolog ami a kezem közelében volt az egy piros asztali lámpa volt. Végül is teljesen jogos volt amit tettem. A barátnőm elterült a földön. Csinálnom kell vele valamit mielőtt felébred. Megfogtam a kezét és kivonszoltam őt a kertemben lévő faházba. Bezártam és egy cseppnyi bűntudat nélkül visszamentem a házba. Leültem a kanapéra és elgondolkoztam azon amit Mad mondott. Tényleg veszélyes vagyok. A rendőrök majdnem minden nap járnak erre. Mindig becsöngetnek minden házba hogy valaki látott-e valamit. Persze engem nem gyanúsítanak. Túl ártatlan a külsőm. Úgy nézek ki mint egy fiatal lány akinek eszébe se jutna ilyen. De nem tudják hogy mi jár a fejemben. Nem tudhatják. Ennek a gondolatmenetnek hamar vége lett. Felmentem az emeletre, befeküdtem az ágyamba és becsuktam a szemem és elaludtam. Telefoncsörgésre keltem. Madison anyukája hívott.
- Jó reggelt! - köszöntem álmosan a telefonba.
- Szia Samantha! Bocsánat hogy ilyen korán hívlak de tegnap este Madison azt mondta hogy átmegy hozzád és még nem ért haza. - hallottam aggódó hangját. - Még nálad van?
- Nincs nálam. Át se jött ide. Szerintem csak David-hez ment. - hazudtam és letettem a telefont.
David Madison barátja. Kíváncsi vagyok mit fog csinálni mikor kiderül hogy a kis barátnője halott.
- Tényleg! - csaptam a fejemhez.
Kivettem a baltát az éjjeli szekrényből és lerohantam vele a faházhoz. Kinyitottam az ajtaját. Madi még mindig ott feküdt.

- Hol vagyok Sam? - kérdezte.
- Mindjárt máshol. - mondtam mosolyogva és lecsaptam a baltát.
Tíz évi barátságnak így lett vége
- Hát ezt így nem hagyhatom. - mondtam magamban.
Pár perc gondolkodás után bementem a házba és egy szemetes zacskóval jöttem vissza. Körbetekertem vele a barátnőm hulláját és elindultam vele az erdő felé. Kimentem a hátsó kapun. Hamar beértem az erdőbe ahol meg is láttam a faházat. Kis rozoga faház volt. Ritkán szoktam ide jönni. Csak akkor hogyha valamit sürgősen el kell rejtenem. Most a legjobb barátnőm hulláját kellett. Beléptem a faházba és letettem őt a földre. Körülnéztem. A falra fényképek és rajzok voltak kitűzve. Régi emlékek lepték el a fejemet. Mikor még a barátaimmal jártam ide. Mikor még normális voltam. Egy átlagos kislány. Aztán felnőttem. Ilyen lettem. Sajnos már nem lehet rajta változtatni. Becsuktam a faház ajtaját és siettem vissza a házba. Leültem az asztalhoz és gondolkoztam. Ezt kopogás szakította meg.
- Biztos csak egy rendőr. - mondtam magamban és elindultam az ajtó felé.
Kinyitottam. Egy magas szőke hajú kék szemű fiú állt ott rendőr egyenruhában. Eddig még nem láttam őt. Egy ideig csak bámultuk egymást aztán megszólalt.
- Jó napot! Luke Hemmings vagyok. - mondta. - Tegnap eltűnt ez a lány. - mutatott egy fotót Madison-ról. - Nem látta esetleg?