3. A Hír

"Minden embernek vagy egy hobbija. Valakinek a festés, valakinek lovaglás vagy táncolás. Nekem az ölés. Tudom hogy ez bűntény.Meg se tudnám magyarázni hogy miért szeretem. Persze próbáltam leszoktatni róla magam de... ez nem olyan könnyű."

- Engem is megölnél? - Lassan kezdett felém lépkedni. A kezeit ökölbe szorította, de mielőtt üthetett volna, belelőttem a vállába. Üvöltve térdre ereszkedett, majd felnézett rám, és elájult. 

Tudni lehet róla, hogy nem bírja a fájdalmat. Nem gondolkodtam sokat, hogy mi legyen vele. Már előre elterveztem mindent. Megfogtam a kezeit, és odahúztam a lépcső oldalán lévő kis ajtó mellé.

Ez az egykori pince az én kínzókamrám.

(...) 

Pár órán belül Dave felébredt. Lassan kinyitotta a szemét, és körbenézett a szobában.

- Ez meg mi? Hol vagyok? - kérdezte ijedten, mikor meglátta a falon lógó kínzóeszközöket.

Megpróbált felállni, de a száraz vértől vörös székhez kötött kötelek nem engedték.

- Nem lesz olyan rossz mint gondolnád. - mondtam miközben becsuktam az ajtót, és közelebb sétáltam hozzá.

Miközben közeledtem, az idegességtől egyre jobban izzadó arcát bámultam.

- Mit akarsz velem csinálni? Segítség! - kiabálta.

- Ugyan David. Azt hiszed ilyen amatőr vagyok? A falak hangszigeteltek. - nevettem.

Mintha meg se hallotta volna, tovább üvöltött. Körülnéztem a szobában, majd a falról leakasztottam az első két dolgot amit megláttam.

- Melyiket választod? - kérdeztem, miközben felmutattam egy kalapácsot és egy kést.

- Nem vagy normális! Te őrült vagy!

- De mennyire hogy őrült. - mosolyogtam. - Na melyik?

- Segítség! Segítség! - A szeméből már folytak a könnyek. Eddig bírta megjátszani, hogy nem fél semmitől. A fájdalomtól mindenki fél...

- Nem válaszoltál a kérdésemre! - kiabáltam vissza, és a kalapáccsal ráütöttem a kezére.

Tovább üvöltött, mint a sakál. Én csak nevettem rajta. Szeretem nézni ahogy az emberek ilyen reménytelenül vergődnek. Hogy már tudják mi vár rájuk, mégis azt várják hogy valaki segítsen rajtuk. Újra felemeltem a kalapácsot, de megszólalt a csengő. 

- Majd később fojtatjuk. - Mondtam Davidnek szomorú arccal, és felfutottam a lépcsőn. 

Bezártam a pinceajtót, és a kulcsot a szőnyeg alá csúsztattam. odasétáltam az ajtóhoz. Kinéztem a kulcslyukon. A szüleim azok. Már régóta nem láttam őket. Vettem egy mély lélegzetet, mosolyogtam, majd kinyitottam.

- Szia Sam! Bemehetünk? Van egy jó hírünk! - mondta anya mosolyogva.
- Sziasztok! Gyertek csak! - mondtam megjátszott boldogsággal, és beengedtem őket.
Egyenesen a nappaliba sétáltak, és leültek az öreg kanapémra.
- Na mi a nagy hír? - kérdeztem miközben leültem az előttük lévő fotelba.

- Mattew megkérte Eleanor kezét! Hát nem csodás? Nyolc hónap múlva lesz az esküvő. - mesélték.
Unott képet vágtam a boldog álarcom alatt. Tudtam hogy a bátyám úgyis elveszi azt a lányt.
- Hát ez nagyon jó! - mondtam. - Azért jöttetek hogy meghívjatok?
- Hát igazából arra gondoltunk... - összenéztek, majd újra rám. - Hogy tarthatnánk a te házadban az esküvőt! - mondták.
- Mi? Miért pont itt? - Teljesen ledöbbentem ezen az ötleten.
- Itt nagy a hely, és úgyis egyedül laksz, szóval az esküvőig itt is lakhatnánk. - magyarázta anya.
Ha bárki másról lenne szó biztos elküldeném a francba, de Matt a bátyám. Az egyetlen ember akiben megbízok. Mindent tud rólam. Még azt is hogy gyilkos vagyok. Fél évet csak kibírok úgy hogy nem engedek a kísértésnek. Csak Mattew miatt.
- Rendben. Mikor költöztök be?
- Tudtuk hogy számíthatunk rád. - mosolygott anya. - Holnap délelőtt jövünk majd a költöztetőkocsival. Most még el kell intéznünk pár dolgot.  - Mondta miközben apával kisétáltak az ajtón. - Akkor holnap!
Beszálltak a kocsiba és elhajtottak. Néztem a jármű távolodó alakját, és egy sóhaj kíséretében becsuktam az ajtót. Próbáltam úgy tenni mintha semmi se történt volna, és visszamentem a pincébe.

Kedves Olvasók! 

Bocsánatot szeretnék kérni, hogy eddig nem valami rendszeresen töltöttem fel az új részeket, de mostantól megpróbálok egy hónapban többet írni. A véleményeteket szívesen fogadom a komment részben. A fejléc már készül. Remélem hogy tetszik a blogom.